|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.25. 11:40 - |
Darkniss x Catrine x Glimt
* nyílt játék * |
[15-1]
 Ahha napszúrás. A szirten állt egyetlen egy fa, mely gyökerei erősen kapaszkodott a kőbe, dacollva a széllel. Besegítettük az árnyékba és várrtuk, hogy mi fog történni. Nem történt semmi különös - egy ideig... A szeme megint elkezdett lecsukódni, gyorsan kellet tenni valamit. -Darkniss, a nevem Darkniss.- Ez jutott eszembe először. sikerült javítanom a helyzeten valamit. Egy kicsit jobb. Catrine teljes fekvésből átváltott félfekvésbe, és én mögéfeküdtem, hogy megtámasszam. Igaz, hogy nagyképű, és azt hiszi, hogy mindent tud, és, hogy ő mentett meg TELJESEN EGYEDÜL, de ő is segített rajtam. De akkor is beképzelt! A kanca mögül vetettem egy kérdő pillantást Glimtre. Tudod azt a: Most mit csinálljak pillantást. Amúgy, ha ez a kanca meg tudja írni a jövőt, akkor először magáról gondoskodik, nem? Ennél a pontnál eléggé egyértelműen sántított ez az ájjulásos sztori. A mágia meg ugyebár nem tud elromollni! Még a démonok sem tudják elvenni vagy megrontani, még megmásítani sem képesek. Egy sem! Nem törődve a kanca esetleges " fájdalmaival " erőszakosan felúgrottam mögüle és bosszús képpel néztem rá amiből senki sem tudta kivenni az egész szigeten, hogy mire készülök. Csak úgy fortyogtam a dühtől és az adrenalintől. Gyűlölöm! Egyetlen egy általam ismert szó sem fejezte ki jobban Catrine iránti gyülöletemet ennél a szónál semmi, amit igaz nem szoktam használlni, de mostmár számomra telljesen mindegy volt az illem. Csak magamból kikelve tudtam ordítani ezeket a szavakat, hiszen ez a bosszantó ló mást az én szememben nem is érdemellt meg. -Hazug gebe!- Glimtben legalább minimálisan bízhatok. Remélem... Glimt nam egy magamutogató unikornis aki többnek hiszi magát, mert van szarva. Nem hiszem, hogy a mén rájött volna, hogy milyen játékot űz velünk ez a beteget játszó kanca. Remélem, hogy Glimt nem gondol rólam hasonlókat mint én Catrineről, mert én jobban is megismerném ezt a rendes mént. De én neki nem lehetek több mint egy barát akivel néha összefut az egyik semleges területen, mivel a Forsante ménes nem enged maga közé egy olyen egyszerű lovat mint én. És nem tudok semmiféle módszert ami segítségével lenne egy fikarcnyi esélyem az unikornissá váláshoz, vagy olyat sem amivel a Forsante ménes magük közé engedne. Semmi esélyem sincsen! de ezen filózni sincs sok időm mert visszatér az a gyűlölet amit a kanca iránt érzek. Meg most nem is az a dollgom, hogy az állmaimat kergessem, mert egy " csalás áldozata lettem ". |
 Elnézegettem,ahogy a két kanca beszélget.Meg sem mukkantam.Minke?Ha ők elvannak minek zavarjam meg őket?Majd a csacsogást hosszú csönd váltotta fel.Aztán Catrine összeesett.A másik kancával együttsegítettem fölállni neki.-Glimt.-vettem elő a legsármosabb mosolyom.Végigmértem Catrinet.-Vigyük árnyékba.-néztem a másik kancára.-lehet,hogy csak napszúrása van...-mondtam.~Csak legyen igazam...~könyörörgtem magamnak.Most az egyszer, mintha nem bíztam volna az érzéseimben.Az ösztöneimben próbáltam bízni.De a szívem legmélyén éreztem,hogy itt többröl van szó,mint egyszerű napszúrásról. |
 Nagyon szivesen!Az ilyet nem kell szégyellni.Főleg nem előttem.Úgy , hogy nyugi.Ha nem akarod nem mondom soha többet ezt ki a számon.-nyugtattni próbáltam szegényt.Biztos zavarba jött.Nagyon sajnálom őt.Bár csak elárulnák végre a nevét!Mi a neved?Ha már megmentettünk elárulod?Sokáig csönd volt.Bár én nem nagyon szeretem a csöndet mégis csak csöndben maradtam.Erre egy nagyon erős késztetésem volt.Egy kis félelmet éreztem magamban ami egyre nagyobb lett.Ennek nem tudtam okát.Végül már annyira eluralkodott rajtam a félelem , hogy úgy éreztem magam , mint ha elhagyott volna erőm.Összeestem.Bár még ébren voltam , de úgy éreztem nem sokáig.Arra ébredtem , hogy a két ló felém hajolt.Mondjuk egyik nevére sem emlékeztem.Segítettek felálni.Megkérdeztem:Hogy is hívnak titeket? |
Igen köszi! - Nem megmontam, hogy udvarias? Csak az a baj, hogy egy másik ménes tagja. Mit beszállsz? He? Tudjátok nekem sosem volt mágiám. Itt tartottam egy kis szünetet, hogy feldolgozhassák. Nekem ez sosem adott meg. Nem volt a hangomban semmi gúny és önsajnálat. Csakmint egy ténybegállapításként közöltem. Éppen elég ez nekem! - Értették a célzást. Így sem szóllnak sokan hozzám. Persze ezalól ti kivételek vagytok. - Helyesbítettem gyorsan még mielőtt félreértenék. Nem szóllnak semmit, várrják, hogy folytassam. Így folytatom is. Köszönöm nektek. Mindent köszönök. Végignéztem rajtuk, és próbálltam egy az arcommal együtt viszonylag normálisnak tűnő " köszönöm mosolyt " produkállni. |
Nagyot sóhajtottam,s elmosolyodtam amikor láttam,hogy jobban van.-semiség!-mondtam. Majd Catrinera néztem.Visszanéztem a másik kancára, aki kinyögött egy "sajnálom"-ot..Nema te hibád.bÁrkivel megtörténhetett volna.-mosolyogtam.Még azt a pár sebet összeforrasztottam ami vérzett.Helyükön kissebb hegek keletkeztek. Megpróbáltam felállítani. Mikor ez sikerült,ismét rámosolyogtam:-Nincs mit sajnálnod.-emeltem fel a fejemet.-a nevem glimt.-mondtan büszke testtartással.Közben körbenéztem.Itt is gyönyörűvolt a táj,több volt a vövény ,mint a szirt tetején.Éppen lépni akartam,amikor megláttam pontosan a patám előtt egy elszáradt kis növényt.Lehajoltam és megérintettem a szarvam végével.Hirtelen ugrott elő egy aprócska csemete rajta pontosan három nagyobbacska málnával.-kértek?-vigyorogtam a két kancára. |
Gyerünk Catrine menni fog , ki tudod húzni őt a bajból!Bízz magadbanMiután a sérült ló nem tudta befejejezni mondatát ezt gondoltam.Aztán belegondolta méllyebben a dologba.Ha én átírtam a jövőjét , akkor vajon mit csinálhat a másik ló?Mi lehet a mágiája?Aztán észrevettem mikor a sebeket megérintette szarvával és azok eltűntek.Mi a te mágiád?És , hogy hívnak ?Még sosem láttalak.De addig is én Catrine vagyok a Forsante ménesből jöttem.Én át tudom írni mások jövőjét a mágiámmal.-Hangzott a számból az idegen ménnek.-Mindegy majd ha végeztünk megmondod.Most a sérült a legfontosabb!Féltem , hogy nem fog sikerülni.Amikor újabb zuhatag jött.Félbe kellett hagynom az átírást.Most mindőnk jövője volt a tét.Mikor minden a helyére került és mindenki jól volt végre eljött az ismerkedés idelye.Szóval , hogy is hívnak titeket?
|
Szavaikat csak halványan hallottam miközben próbálltam visszanyerni energiámat, és felfogni, hogy mi is történt. Köszönöm... - Csak ennyit tuidtam kinyögni. Tudni akartam a nevét a mén lónak is, de féltem, hogy, ha még mondok valamit kibuggyanak a könnyeim. Pedig a nevük szerint külön - külön is meg szeretném nekik köszönni, hogy nem hagytak cserben. Úgy érzem, hogy az oldalam szinte ég. Ne hagyd, hogy legyőzzön a fájdalom! Mostmár nem foglalkoztam vele, hogy mit gondollnak rólam a két unikornis, én csak túl akartam esni ezen az egészen. Éppen annyira sikerült csak felemelnem a fejem, hogy lássam mit csinál a két ló. A csőpdör szarva hegye fehéren felvillant egy sebem felett, és az elkezdett beforradni. Meggyógyít! Most éreztem az elmúlt évek során, hogy fontos vagyok. Kellemetlen volt számomra, hogy aggódniuk kell értem. Én nem akartam. Leesni a sziklán sem volt szándékomban. A kanca aggódva nézett végig rajtam, és közben mozogtak ajkai. Nem tudtam mit csinállt. Egy szó sem hagyta el ekkor a torkát, de éreztem, hogy ő is rajtam próbál segíteni. Sajnálom... Itt elcsuklott a hangom, és nem tudtam befejezni ezt a mondatot a könnyeim miatt. Két dagadt könycsepp csúszott le az arcomon. |
Amint mentem láttam , hogy a fura és íjesztő kinézetűló elesett.Gyerünk Catrine most nem riadhatsz vissza!Meg kell őt MENTENED!-Mormogtam.Így hát fogtam magam és átírtam jövőjét.Most már nem halál várt rá ezen a napon , ha nem élet és legalább egy jó barát.Hiába vagy ilyesztő én segítek neked!Catrine vagyok Forsante ménesből és én át tudom írni a jövődet.Nekem köszönheted , hogy megmenekültél.-mondtam neki békésen.Gondolom nem lesz baj neki!-gondoltam.Amikor épp egy újabb zuhatag jött felé.Arrébb löktem ne essenek rá a kövek.Vigyázz , ez veszélyes környék!A volt legjobb barátom itt halt meg.-szóltam rá.-Nem akarom , hogy ugyan arra a sorsra juss!És akkor megláttam egy gyönyörű unikornist a magasban.Oda akartam menni hozzá , de inkább a sérült lovat mentettem. |
~Sajajj!~vágtam egy grimaszt amkor megcsúszott a különös kinézetű kanca.(:D) Azzonnal kapcsoltam,utána vetettem magamat és megpróbáltam megállítani.Mikor sikeresen megállítottam.,kcsit feljebb toltam,egy viszonylag biztonságos helyre,ahol nem volt akkora az omlásveszély.-Tudnál segíteni?-kérdeztem aggódva a másik egyszarvút,miközben elkezdtem gyógyítani a kanca sebeit.Igazából szólva nagyon megijedtem.Utálom,ha meghal valaki.Mikor láttam,hogy pislákol fölé hajoltam.-Légy jó fej,és ne halj meg!-utasítottam aggódva. |
Nem is kéne itt lennem! De akkor is hálát adtam az "istennek", hogy itt lehettem. Talán ez az unikornis az egyetlen élőlény aki nem ítél meg a külsőmről. Nehogy elrontsd! Talán azért is paráztam ezen annyit mert mén volt ( én meg kanca vagyok ), és ráadásl még udvarias is. Kérdését követően egyértelmű volt számomra a válasz: Nem, köszönöm - talán csak azért nem engedem neki, hogy segítsen, mert nem akartam gyengének és törékenynek tűnni. Ekkor egy újabb szikladarab gördül le a csapáson, amin eljöttem. Tényleg nem kell segítség? - ripakodok rá magamra. Amikor hátranéztem, hogy lássam jön - e még a másik unikornis utánnam megcsúztam. A lapockámra vágódtam, és lefelé kezdtem csúszni az éles köveken. Hallottam amint a sok kő letódul mellettem és a mélybe vesznek. Próbálltam megállítani magam, de a sok frissen szerzett sebemből még mindig dőlt a vér, és a fájdalomtól már szinte megrészegülve sodródtam lefelé a völgy irányába. Már lassan három métert sodródhattam amikor elértem azt a bizonyos pontot. Csak jussak már le! De valaki megállított. Nem értettem, hogy miért nem hagyott a sorsomra, de elkezdett felfelé unszolni a szikla teteje felé. |
A friss levegőben remekül éreztem magamat. Szippantottam egy nagyot majd a hangok felé fordultam.Egy különös kinézetű és egy,a ménesemből való unikornis volt odalenn.Kedvesen rájuk mosolyogtam.Kicsit gyanús volt nekem a furcsa külsejű kanca,de folyamatosan mondogattam magamnak:~Ne ítélj akülső alapján,Glimt.Ilyenkor szokott csalódni aló...~mosolyogtam.
-Üdvözletem a hölgyeknek!-hajoltam le a szirt tetejéről.-segíthetek?-próbáltam udvariaskodni.Az unikornis kancát még sosem volt szerencsém megismerni.Valamint még sosem láttam a másikat sem.Közben a szarvam hozzáért aföldhöz,melyből hirtelen ugrott elő egy kis virág.Márpedig ez nagyon ellentmond a anyatermészetnek,hisz a szirt tetején csupán pár erősebb gyökérzetű gaz nőtt ki.-hupsz...-motyogtam magam elé. Azzal ránéztem a két kancára. |
Szeles nap volt akkor. Úgy indultam el , hogy semmi bajom nem lesz. Mivel megírni megtudom a jövőt úgy döntöttem megírom magamnak , hogy ne érjen semmi baj. Mikor már kész voltam a csillogó kék fény eltűnt körülőlem. Ez a kék fény jelezte , hogy éppen valaki jövőjét írom. Egyre fejjebb mentem , mendegéltem. Fáztam , nem is kicsit. Kár , hogy az időjáráson nem változtathatok.Ha tudnék most biztosan változtatnék!-gondoltam magamban. Egyszer csak csattanást hallottam. Az egyik szikla megmozdult és csak zuhant lefelé. Gyorsan elvágtattam. Amikor megpillantottam egy rémisztő kinézetű lovat. Nem tudom miért , de valamiért nagyon is bíztam benne. |
A sörényemet nem kíméllte a szél sem. Idefelé elkapott a jégeső. Bolond tavasz! - Szitkozódok, de nem vágok hozzá külömböző pofákat, mivel úgyse látja senki. Ahogyan egyre felljebb jutok a szirten egyre erősebb a szél. A sörényemet a szempilláimba akasztja, így szinte teljesen elvakít. Néhány kődarab le is zuhan miattam, mert próbálom a szirt alatti völgyben zajló beszélgetésfoszlányok részét, melyeket még nem torzított el a szél susogása. Ameddig még a szirt alján jártam láttam kissebb - nagyobb fűszálakat bejeket gyengéden hajlítgatott a szél. Ahogyan egyre felljebb haladtam a szirten a szél egyre csak erősödött, mígnem élérte azt az erősséget, melynél a fűszálaknak és a külöböző kisebb növényeknek már lehetetlen a túlélés. Itt, szinte már szirt legtetején, csak erős gyökérzetű gyomokat lehet látni itt - ott, egy- egy földesebb részbe gyökerezve. Amikor a patkára próbólok felkapaszkodni megcsúszik alattam egy ingatagabb kő. Francba! Nemtudom, hogy mikor kezdtem el szitkozódni, talán miután "teljesen" egyedül maradtam. Ahogy felkapaszkodtam a szirt tetejére teljesen ledöbbentem. Nem mintha valami ilyesztőt láttam volna, hanem csak meglepődtem. Hiszen ott állt egy másik ló. Akit ráadásul nem is ismerek. Unikornis, tehát a Forsante ménesből származhat. Tartásából ítélve pedig egy felsőbbrangú állat. |
Nem is tudom,miért jöttem ide.Talán butaság volt.A ménesem területén kellett volna maradni.Nem mintha félnék,csak hát mégis hogy néz ki ,hogy ezekben az időkben a ménesvezér egyszer csak szó nélkül fogja magát és eltűnik.Felverekedtem magamat a szirz tetejére és körbenéztem.Rengeteg lovat láttam.Ahogyan unikornis beszélget egy aggancsos lóval,ahogy oegazusok keverednek a vándorokkal.Nem úgy nézett ki,mintha hŕború közelegne.Pedig majdnem mindenki ezt beszéli. ~Ez kérem szépen,hatŕrozottan béke.~ húztam el a szám.Tekintetem megakadt Cometison és egy idegel lovon a szirt közelében.Vajon miben mesterkedhet a "sötét gyögyító"?Már rég nem láttam.Hirtelen zajra lettem figyelmes, úgy lŕttszik más is fel akar jutni ide. |
Darkniss x Catrine x Glimt
* nyílt játék * |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
