|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.01. 10:22 - |
Hayley x Cometis
*nyított játék* |
[24-5] [4-1]
 Füleimet csak előre és sehova máshova hegyeztem, úgy figyeltem. Beleszagoltam a levegőbe, majd hangosan fel is prüszköltem annak a romlott szagára. Mintha hullák ezrei feküdnének előttem és már oszlódásnak indultak volna.
~ Húú, ez nem semmi ~ pofázott Loki is, mintha nem tudnám, hogy miről van szó. Sejtettem, hogy ki, vagy mi volt, jobban mondva azt tudom, hogy kinek van valamilyen köze ehhez.
- Hát, én veletek paktáltam le fiúk, de démonokkal nem tenném - csóváltam meg a fejem megfordulva, Cometist figyelve. A teste teljesen vigyázzba volt húzva, látszott rajta az, hogy nem érzi magát valami kellemesen, sőt, nagyon is feszült volt. Na láttja, kell neki az ördöggel packáznia. Mondjuk ennyi erővel kellet nekem a szárnyaimat Lokinak és Patrokosnak adnom. - hajajajaj. Miért van egy olyan érzésem, hogy nem kellet volna Patroklost oda küldeni...
~ Na, vissza jött! - örvendezett Loki, mire egy nagy kő gördült le a szívemről. ~ Mesélj baba... ~ motyogta Loki, gondolom én ő hallgatott, én pedig addig csak figyeltem, hogy Cometissel mi történik. Érdekelt, hogy mir eképesek a démonok. |
 Cometis utálta, ha valaki hülyének nézi. Utálta, ha átvágták, és azt nem különben, ha mindezt nézőközönség előtt. ~ Úgy hallom, nem én vagyok az egyetlen, aki mostanában ajánlattal keresett meg ~ vihorászott Mendax a fejében. Cometis nagyon szívesen lecsapta volna... Való igaz, nemrégiben Cerbetor is gy ajánlattal kereste fel. De égis honnan tud erről Mendax? A Démonvilágban ilyen gyorsan terjednek a hírek? Ez viszont azt jelentette, csak idő kérdése, hogy a többi ló fülébe is eljusson. Akkor pedig fuccs a tervének... Cometis nem válaszol gondolatban. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy menne neki... ~ Meg akarom előzni Cerbetort. Azt szeretném, ha velem kötél alkut! ~ ha egy holló képes szélesen vigyorogni, Mendax megtette, Comet mérget vett volna rá. ~ Mit... akarsz? ~ nyekegte az unikornist. A Démon láthatóan - már amennyire Cometis látta a gondolatai közt megjelenő lény arcképét - jól mulatott Comet tehetetlenségén, és erőlködésén. ~ Adhatok neked olyan hatalmat, amellyel Démonok sorába emelkedsz. Akár most rögtön! Nem kell hozzá senkit leigáznod, vagy hasonlók, csak egy apró szívességre volna szükségem... ~ folytatta a holló alakú Démon mézesmázos hangon. ~ Felteszem... egy lelket akarsz... ~ Mendax kacagott. Comet valamennyire érzékelte, hogy az ég felmorajlik, és kacagása a valóságban is visszhangzik. ~ Nem egy akármilyen lelket! A Te lelkedet unikornis! ~ |
Megváltozott a levegő, amit nem nagyon volt a kedvemre. De ez semmi ahhoz képest, amit Lokiék éreztek. Éreztem, ahogy mindkettő nyugtalankodik és hogy idegesek. Elsőre nem tudtam ezt minek vélni, de nem akartam rá kérdezni, ők tudják, hogy mi van, én nem.
~ Patroklos, hoppla van, indulj és figyelj! ~ parancsolta Loki Patroklosnak, mire felhúztam az egyik "szemöldökömet". Miért is kéne neki figyelnie? Nem a mi dolgunk és különben is, ha Patroklost elkapják, akkor nekem is rossz lesz...vagyis jobban mondva nekem lesz rossz, mert én vagyok hármunk közül az egyetlen tapintható. Hát ez nagyszerű.
~ Patroklos, azért legyél óvatos. Lehetsz bármennyire is bátor és érinthetetlen, én nem vagyok az, ezt ne felejtsd el ~ mondtam neki magamban, remélve, hogy eljut egyáltalán hozzá ez az üzenet. Valamikor valóban érti, hogyha így mondok neki valamit, máskor nem, ez fogalmam sincs, hogy mitől függ. Nem varázs erővel születtem, ők adták nekem ezt a mágiát és ők is szabályozzák nekem, nem én magam. Csak remélni tudom, hogy minden rendben lesz. |
Csak mosolyogva hallgatta a kanca magyarázatát. Nem tette hozzá, de ő maga is allergiás volt a negatívv kritikára. ~ Lealább önkritikám van ~ jelentette ki magában. Ellökte magtát a fatörzstől, és ő is készült indulni. Cometis nem igazán szeretett túl sokáig egy helyen tartózkodni. Különösen akkor nem, ha azon a bizonyos helyen kezdett kivilágosodni... - Nem mondod - válaszolta a kanca kijelentésére nem kevésbé gúnyosan. Pedig általában nem szokott felelni a prvokációra. - Legközelebbi találkozás? - kacsintott a kanca felé. - Ha esetleg szükséged lenne rám, a Lyacon erdőségekben bármikor megtalálhatsz. - már éppen indult volna. Ekkor lengte körbe a tájat egy fuvallat. Nem olyan szeles fajta fuvallat volt ez, hanem sokkal inkább olyasfajta, amelyik csöpög a mágiától. És nem világos mágától... Cometis szeme elfehérdett. Egy hangot hallott, olyan tisztán, mintha annak tulajdonosa mellette állna, pedig senki nem volt ott. ~ Hát itt vagy ~ ősi, nagyon ősi hang volt, régebbi, mint a kövek. Cometis gondolatban összevonta a szemöldökét. ~ Én hívtalak ide ~ az unikornis megismerte Mendax félig károgó hangját. Legszívesebben valami találó, és gúnyos dolgot vágott volna hozzá. Csakhogy nem igazán jutottak el ahhoz az üzenetei. Az unikornis azon tűnődött, vajon Hayley is hallja - e a Démon szavait, vagy egyszerűen csak őrülnek nézi. Már mint őrültebbnek mint amilyen valójában. ~ Mit... akarsz... tőlem? ~ nyögte ki gondolatban. A Démon kacagott. ~ Ajánlatom van. Visszautasíthatatlan ajánlatom számodra! ~ örömködött Mendax, mintha Comet máris beleegyezett volna az alkujába... Ez pedig felettébb bosszantotta az unikornist. |
- Én sosem húztam, pusztán őszinte voltam. Ha valaki nem tudja fogadni a negatív kritikát és dühös lesz miatta, az a saját maga hibája, nem a miénk - motyogtam a hátamra fordulva, így a lábam a levegőben voltak. Így a hasamat is megtudtam valamennyire mosni, attól pedig nem féltem, hogy felfázok, hiszen egy olyan helyről származok, ahol az egész helyet hó borítja. Ami azt illeti, még ez az eső is enyhén meleg nekem, hiányzik már a hó és annak a kellemes hidegsége.
- Erről híresek a zivatarok. Hogy erősek, de gyorsak - magyaráztam enyhe gúnnyal, ezután pedig felpattantam amennyire gyorsan csak tudtam és jól megráztam magam. Ami fura volt pedig az, hogy Loki óbégatott a szőrére, amikor neki már tök mindegy, úgy se látja senki, maximum a szellem hölgyikék egyike.
- Nos, kitisztult az ég, én megyek a dolgomra, gondolom te is óhajtod hogy távozzak, szóval a későbbi találkozásokig viszont látásra vagy hallásra - kezdtem el a magányos társas utamat kitudja hova. Ilyenkor csak mentem, nem nagyon érdekelt, hogy hova, de mindig ide tértem vissza. De végül megtorpantam. Valami megtorpanásra kényszerített.
~ Ezek szerint te is érzed... - morogta Loki, mire a füleimet hegyezve kezdtem el figyelni a történtekre. |
- Hmm... Magam se mondhattam volna jobban - halvány mosollyal az arcán kémlelte az eget, mikor jön meg a válasz sértegetéseikre. Ez meg is érkezett, egy nem túl halk robaj kíséretében. A Szellem fenyegeőzése érthetetlen módon szórakoztatta Cometet. Ő maga azért ingerelt másokat, mert élvezte, és már nem volt vesztenivalója. Legfeljebb a büszkesége, de az más lapra tartozik... - Nem hiszem, hogy van érelme tovább húzni, a támadónkat. Ha csak nem akarunk úgy járni, mint egy bizonys fa - lopva a háta mögé nézett. A fa kérge egy szabályos kör alakban megfeketetedett, és az egsz füstölgött. Persze, mint szinte mindig, hangából most is csöpögött a gyúny, nem a legjobb ódja ez az indulatok lecsillapítására. Comet nem tehetett róla. Ha valaki erősebb nála, az mindig kihozta belőle a pimaszt. Aminek általában meg is volt a következménye. Ismét magánbeszéletést hallhatott, amelybe inkább nem szólt bele. Talán csak ő vette észre, hogy valamivel világosbb lett, mintha a vihar készülne elvonulni. - Gyors vihar - jelentette ki, maga sem tudta miért. s főleg miért fennhangon... Oldala döntötte a fejét, s a felhőket szemlélte. ~ Vajon Mendax készítette a vihart? És ha igen, mi oka lett volna rá, a helyett, hogy elmondja miért akart velem tallkozni?! ~ tűnődött Cometis. Baljós gondolatok kergettk egymást az elméjében, ki nem mondott sejtések. Továbbra is az eget nézte, mintha onnan várná a megváltást, vagy egy jelt, akármit... Ami persze nem érkezett meg. Egy darabig... |
A csődör mondatára akaratlanul is felnevettem. Hát, ebben igaza van, lehet, hogy egy hatalmas erő, de ha nem tudja használni, akkor semmi értelme nincsen.
- Hát, gondolom ráférne még egy kis gyakorlás. Én a helyében először megtanulnák rendesen célozni, aztán próbálnám meg használni - mondtam még mindig nevetve, mire egy hatalmas nagy robaj rázta meg az eget.
~ Óh, még mit nem! Merj egy patával is hozzá nyúlni és Patroklossal letépjük a fejed, lehetsz démon, vagy élő! ~ kiabált Loki is, a maga "testőr" módján.
- Nyugodj már le! - csapkodtam idegesen a farkammal Loki "felé", mire ő is csak felprüszkölt. ~ Csak megakartalak védeni baba, de ha nem, hát nem. Aztán amikor kellek ne sírjál. ~ Nagyszerű, most jön az, hogy Loki át megy kisgyerek módba. Ezt nem hiszem el, egy kancának nincs ennyi és ekkora hangulat változása, mint ennek az egy szellemnek.
- Ne durcizz már! Naaa, Loki, ne legyél gyerekes - szólaltam most már sokkal lágyabb hangon, mire a szellem megbékélt valamennyire és éreztem, hogy újra pozitívan álla dolgokhoz. ~ Hát ezt nem hiszem el, Patroklos megint röhög! Öreg, csönd legyen már! ~ fenyegette Patroklost, eredménytelenül. Mindannyian tudjuk, hogy Patroklos a legerősebb, így hiába a szavak, őt nem lehet ezzel meghatni. Nem mintha megakarnám.
- Ami azt illeti, valóban nem vagyok az. Loki mindig helyettem beszél fűvel fával, már képen pedig nem látom okát annak, hogy beszéljek. A csend a zaj legnagyobb ellenfele, de a zajban nem hallják meg a csendet, így ha sokan vannak, nem beszélek - mondtam egy hozzám szokva egy egész hosszú kis szöveget. többet pedig nem is akartam volna mondani. |
- Valóban nagyon vicces, hogy egy ősi Démon épp agyon akart csapni egy villámmal - jelentette ki rém komoly ábrázattal. - És több száz év gyakorlás után is elhibázza - tette hozzá sunyi mosoly kíséretében. A lebegőt elektroosság szaga szántotta keresztül, már várta a villámot, amely mindjárt lesúlyt rá, és összezúzza. De nem érkezett semmi. Cometis tapasztalatból tudta, hogy nem jó ötlet kihúzni a gyuft egy nála nagyobb hatalommal szemben. Ennek ellenére mindig sikerült neki. De láthatóan a Lokinak nevezett Szellem jól mulatott rajta. Persze, ez nem bosszantatotta... annyira... - Látom, halad a beszélgetés - jegyezte meg kissé rekedten. - Úgy látom egyiünk sem egy társasági lény - tettem egy észrevételt, és visszadőltem a kissé füstölgő kérgű fának. Kíváncsi voltam, vajon a ménese milyen képet vágna, ha meglátná hogyan hergel néhány ősi hatalmat... ~ Ménesem. Már megint ez a szó... ~ morogta magában, és szinte biztos volt benne, hogy gyúnyos kuncogást hall az elméjében. Hogy valamelyik Szellem, vagy mon szórakozik - e vele, azt nem tudta volna megmondani, mindenesetre nem esett jól neki. Persze, felöltötte a fapofát és az érzelmeit nem mutatta. Mindig abból van a probléma. Ha valaki megmutatja a másiknak a gyengeségeit. Ez a lehető legnagyobb starétigai hiba. Comet nem tudta mennyit árult el magáról. Azt biztsan, hogy konyít valamennyit a mágiához. Valamint azt is, hogy volt már dolga érdekes lényekkel. ~ Ez a kanca nem tűnik támadó hangulatúnak, de ki tudja... Az ellenség lebecsülése, ez a második nagy hiba ~ Cometis a Lyacon erdőségekben tanult. Az élet, és nem a ménes törvényeit követte, amik mindig, mindig célra vezették valamilyen módon. Cometis sohasem veszített. Igaz, néhányszor félresikerültek dolgok, de pontosan tudta, hogy vagy végigcsinál valamit, vagy belehal, de nem fog vesztesen, behúzott farokkal elkullogni. ~ Szívderítő gondolatok ~ morrmolta magában, és felszegett fejjel nézett farkasszeme a viharral. |
Nem ért túl nagy csalódás, amikor azt mondta, hogy nem látja tisztán Patroklost. Senki sem látta eddig, lehet, hogy ő örökkön örökké ilyen titok marad számomra és mások számára is. ~ Ezek szerint nem szereted a feltűnőséget, igaz, nagyfiú? ~ kérdeztem tőle kuncogva, magamban, bár tudtam, hogy úgyse kapok tőle választ. Loki hirtelen gúnyos nevetése azonban kizökkentett, hiszen jót röhögött azon, hogy Cometisbe majdnem belecsapott a villám. Szokásához híven mindenki balszerencséjén jól elszórakozott és a mindenki alatt még magamat is értem, rajtam is akkorákat szokott röhögni, hogy az már illegális. Mondjuk én Cometis helyében nem hívnám ki harcra a sorsot, még így sem, két szellemmel az oldalamon, mert közel sem biztos, hogy nyernék. Csak olyan háborúba szabad bocsátkozni, ahol biztos a nyereség. Ha vesztesz, akkor máris értelmetlen a bele fektetett energia és a sebek nem gyógyulnak be hamar, sokáig megmaradnak szégyenfoltnak, hogy mindenki láthassa. Bólintva konstatáltam, hogy Lokit viszont valamennyire észleli, jaj de büszke lehet most magára a szellem, hogy valaki látja a "szépségét". Megnéztem volna még élőként, szerintem korántsem nézhetett ki annyira vonzónak, mint ahogy azt állítja. Fáradtan ásítottam egyet, majd becsuktam a szemeimet és a fejemet kényelmesen letéve egy fülcsomóra csak a fülemmel kezdtem el figyelni, a környezetemre. szerettem esőben aludni, annyira megnyugtató volt. |
Látta a "ménes" szó őt sem érinti kellemesebben, mint Cometist, zért inkább nem kérdezett róla. Comet utált más ügyeibe avatkozni, és nem is nagyon értett az ilyenekhez. Rendben, tud káoszt teremteni, meg bájitalt keverni, de érzelmeskedni... pff... Ez egy volt azon kevés dolog közül, amit soha, meg sem kísérelt az unikornis. ~ Nem nekem való ez a fajta megnyilvánulás ~ gondolta. Magához legalább minig őszinte volt... - Hmm... - fűzött hozzá egy értelmes megjegyzést a bemutatkozáshoz, majd üveges tekintettel a kanca mellé nézett, ahol annak a bizonos szellemnek lennie kéne. - Homálys folt a látóteremben - mondta. - Amíg világos volt, csak a jelenétét érzékeltem. A Démonokat hamarabb észreveszem - tette hozzá, kihangsúlyozva a "démon" szót. Egy bizonyos egyed kedvéért, aki miatt majdnem megvakult a napon, aztán meg ronggyá ázott az esőben. ~ Mendax, úgy vigyázz, hogy ha legközelebb találkozunk... ~ morogta gondolatban. De még a végére sem érhetett ennek a gondolatmenetnek, mikor villám cikázott át az égen, és éppen abba a fába csapott, amelynek addig támaszkodott. Comet összehúzott szemmel méregette az égboltot. - Blablabla... - feleselt a láthatatlan erővel, amely kis hilyán megsütötte. Még mindig nem békélt meg vele, hogy egyes lények képesek meglátni a gondolatait is. ~ Már a saját elmém sem lehet magntulajdon? ~ duzzogott némán, és megcsóválta a fejét, majd ott folytatta a társalgást, ahol abbahagyta. Az előbbit pedig nem magyarázta meg. - A másikat, jelek szerint egy bizonyos Lokit, tisztábban látom - mondta, és elgondolkozva tanulmányozta a füvet, vajon mit tehetne még hozzá a beszélgetéshez. És hiába volt zseni mágia terén, ilyen helyzetekben sajnos megszólalni sem tudott. |
Kiszűrtem a hangjából, hogy nem nagyon szívleli a ménest ahova tartozik. Valamennyire átérzem ezt az érzést, hiszen az én testvérem miatt vagyok most itt. ~ Idióta...egy nap, egy büdös nap visszamegyek, és széttépem, megalázom a holttestét, majd átveszem az uralkodást a ménes felett. És ha a legkisebbik, Sobek is mellette fog állni, akkor őt is eltaposom. De a bátyámmal ellentétben neki megadom a tiszteletet a temetésre. ~ csikorgattam a fogaimat. Sobek mindig is jobban kedvelt engem, mint a Valort, mert ő is ugyan úgy az árnyékban élt. Benne is meg volt a fájdalom amiatt, hogy csak úgy a saját patáiba ragadta a hatalmat. Amikor az száműztek, akkor az én oldalamon volt, remélem, hogy azóta nem pártolt át. ~ A kicsi Sobekben is meg van a vér a gyilkolásra, ahogy benned is, ha megöli Valort, akkor biztosra veszem, hogy megfog keresni téged, hogy haza hozzon ~ morogta Loki, ami egy kicsit fura volt, hiszen most előjött a bölcs énje, az pedig olyan mélyen van, hogy szinte lehetetlen előhozni.
- A nevem Hayley, a beszédes Loki, a csendesebb, akinek én csak érzem a jelenlétét pedig Patroklos. Mond csak, te látod Patroklost? Loki szerint egykoron ő is unikornis volt, ezért csak erős mágiával rendelkezők láthatják és halhatják. Mivel te is ebből a fajból vagy, gondolom többet látsz belőle, mint én - feleltem, majd egyből fel is emeltem a fejem. Szegény, szegény Patroklos. Őt konkrétan Achilles ölte meg és máig nem képes elfelejteni ezt az incidenst. Megértem, én se bocsátanák meg. Most veszem észre, hogy mennyire depressziósak vagyunk mostanság, uramisten, ez is egy közös dolog magunkban. Mindannyian családi problémákkal küzdünk, de annyi baj legyen, ettől is szorosabb lesz a köztünk lévő kapocs. |
Cometis örömmel nyugtázta, hogy csend lesz, legalábbis a Szellem részéről. Egyértelműnek tűnt, hogy ő társaságuk legbeszédesebb tagja, és nem nagyon hagy másokat is szóhoz jutni. Ráadásul azzal a "megtarthatjuk" címszval se lopta be magát az unikornis szívébe. ~ Senkinek sem vagyok a tulajdona ~ Nem mintha Comet annyira szerette volna a beszélgetést folytani, de csak jobb az, mint némán egymásra meredni, miközben egy Szellem háttérzajként szövegel. Nem nagyon tudta, mit is kéne mondania egy effajta normális társalgásban, már eléggé elszokott tőle. S mi több, nem igazán emlékezett rá, hogy valaha is folytatott volna ilyesmit. Szerencsére a kanca kérdezett előbb. Bár a kérdés tartalámának annyira nem örült... - Forsante. Abból a ménesből származom... - a szavakat úgy ejtette ki, mintha égetnék, mikor kimondja őket. A testének minden izma megfeszült, mikor az emlékképek ismét megjelentek előtte. Szarván elektromos ragyogás futott végig, majd az is elhalványult. Nem kezdett magyarázkodni különös viselkedéséről. - De már évek óta nem jártam arrafelé. A Lyacon erdőségekben tartózkodom, legtöbbször... - csak ennyi mondanivalót fűzött hozzá a dologhoz. Ha érdekli a kancát, talán őszintén válaszol neki. ~ Talán... ~ emlékeztette magát. Bár a Lyacon erdőségek szóra a legtöbb ló teljesen ledermed, Cometis várta, mit reagál a kanca. De valaki, aki Szellemekkel utazik, bizonyára nem retten meg "néhány" Démontól, melyek a rengeteget lakják. - Esetleg megtudhatom nevedet? - kérdezett ekkor. - Mivel, tudtommal én már elárultam az enyémet - tette hozzá, és várt a bemutatkzásra. Esőcseppek koppantk a földön, és a leveleket. Mivel az unikornis egy fa alatt állt, remélte nem fog a nyakába kapni egy kiadós zuhanyt a levelekben összegyűlt vízből. |
~ Hayleeeeeeey, kedvelem ezt a csávót, megtarthatjuk? ~ vinnyogott Loki (ismét), mire most már szóra sem méltattam a szavait, hiszen kezdtem egy kicsit unni a folyamatos beszédét.
- Figyelj, ha csendbe maradsz, akkor holnap oda megyünk és azt csinálunk, amit te akarsz, mit szólsz hozzá? - tettem fel neki gonoszul egy ajánlatot, amit tudom, hogy úgyse fog vissza utasítani. Mindig szerette, amikor azt csináltuk, amit ő akart, mert ilyenkor kitombolta magát a folyamatosan huncutkodással, legutóbb is mit le nem műveltünk az egyik ménes területén, csak azért, hogy jól szórakozzon. De mondjuk én is élveztem, szóval ez nem olyan rossz emlék.
~ Óh, ez esetben csak akkor szólalok meg, amikor muszáj! ~ örvendezett, majd végre lenyugodott és csendben maradt, bár tudom, hogy ez neki mennyire nagy fájdalom lehet, ugyanis a nap huszonnégy órájában be sem áll a szája, gondolom szegény társaságunknak már biztosan feltűnt. Figyelmesen hallgattam a szavait, majd lassan kidőltem az oldalamra és úgy válaszoltam.
- A szükség és a muszáj szó között sok a különbség, ha nem akarsz, nem kell itt maradnod, de bölcsebb, hacsak nem akarsz félig megfagyva vissza érkezni a ménesed területére. Apropó, melyik ménesből származol, ha szabad megkérdeznem, sötét fiú? - érdeklődtem lustán. Nem volt ínyemre a társaság, igazából sohasem, de most ugye el kell viselnem, jobb ha így töltjük el az időt, minthogy paták és fogak csatájával. |
Egy darabig csak az elemek táncára függesztette a pillantását. A vihar azok közé a dolog közé tartozott, amelyek még számára s homályosak voltak, vagyis fel nem érte őket ésszel. Villámok táncoltak, mint valami őrült balettcsoport tagjai, ráadásuul az égen. Zajos dörgésektől visszhangzott a környék. Eléggé tébolyultan kacagott fel, és a lehulló esőcseppeket nézve. Olyan volt, mintha az ég el akarná nyelni. Majd befogta a száját, és csendesen figyelt. ~ Ez a hang tényleg belőlem jött? ~ kérdezte magában. Néha még saját maga számára is érthetetlen dolgokat művelt. Egy darabig még hallgatta asz esőcseppek kopogását a földön, a fák levelein, és a saját hátán, majd visszább húzódott a ligetbe. A villámok színjátéka, és a mennydörgések koncertje nem zavarta, ellenben már egészen úgy érezte magát, mint egy ázott kutya. Jobban mondva ázott farkas... Megrázta magát, elég távol ahhoz, hogy a kancára ne fröcsköljön vizet. ~ Ne fröcsköljek vizet? Az esőben? Nekem a maradék eszem is kint maradhatott a viharban ~ állapította meg magában Comet. Nem volt szokása a nagy udvariaskodás. Sohasem viselkedett tisztelettudóan. Senkivel. Bár ez a helyzet mégis más volt. Egész kicsi helyre van "összezárva" egyy másik lóval. Persze, ha akarna, elmehetne. Na, persze mire visszatérne - jobban mondva hazatérne - a Lyacon - erdőségekbe, már szinte elolvadna a sok víztől. Így úgy döntött, vár, amíg elül az espőzés. Ekkor hallotta meg az eddig figyelmen kívül hagyott hangokat, a Szellemek, és a kanca hangját. Mivel eddig úgy gondolta magánbeszélgetés, nem is nagyon szólt bele. Csakhogy ezúttal a szavak rá vonatkoztak. ~ A tökös gyerek élvezi a sötétséget, és a káoszt... ~ felelte neki telepatikusan, majd egy fa érdes kérgének dőlt. Mondhatnánk, hogy ezután következő szavaival megtörte a csendet, csakhogy minden volt éppen, csak csend nem. - Nos, gondolom itt kell maradnunk egy kis ideig - jegyezte meg a legnyugodtabb hangján. A tébolyultság eltűnt tekintetéből, és helyére visszatért az értelem. Csendben várta a választ. |
- Vihar a javából, de milyen gyönyörű - tettem hozzá, inkább magamhoz intézve a szavakat, mint hogy a másiknak. Szerettem a viharokat, megnyugtatóan hangosak voltak és megmutattál, hogy a világ nem olyan csendes és ártatlan, ahogyan mi gondoljuk. Nem, az egész élet egy hatalmas nagy vihar, ami mindent elsöpör, ami csak az útjába kerül.
~ Chh, ez az egész Thorra emlékeztet. Uramisten, mennyire imádta hangoztatni, hogy villám mágiát örökölt. Idióta ~ méltatlankodott Loki, mire nem álltam meg, hogy vissza ne szóljak.
- Mondja ezt az, aki egészen pontosan háromszázhuszonegyszer mesélte el nekem, hogy miképpen próbálta meg eltenni láb alól a bátyját - kuncogtam gúnyosan.
~ És sikerült is! Igaz, hogy pár perccel később én is mentem utána, de ő halt meg először! Patroklos, te pedig ne nevess! - Loki kirohanására már én nevettem, és bár Patroklost nem hallottam, biztos vagyok abban, hogy ő is jól szórakozik Loki ilyen furcsa momentein. A nagy hülye, de a sok pimaszság mögött egy zseni, valamint nagyon nagy szíve van, csak ugye egy testvér árnyékában kellet élnie, nem csodálkozom azon, hogy elakarta tenni láb alól. Halkan sóhajtottam egyet. Ami azt illeti, pontosan tudom, hogy mit érezhette Loki annó, még most sem bocsátom meg a bátyámnak azt, hogy csak maga akarta vezetni a ménest, amikor ketten győztük le a vezért. És még neki állt feljebb, amikor ellene fordultam. Legalább már tudja, hogy mennyire fájt nekem az árulása akkor. Egy örök seb díszíti a lábát, ami miatt már sántán kell leélni az életét. Óh, milyen kár.
~ Mit csinál kint az a tökös gyerek? ~ hallottam meg Loki hangját újra, mire felemelve a fejem egy pillanatra a tekintetem a csődörre vittem, aztán pedig megvontam a vállaimat és vissza tettem a fejem a talajra.
- Kedves Loki, a csődör azt csinál, amit akar, nem mi irányítjuk, szabad lélek, irányíthatatlan. Ha csinál valamit, akkor azt okkal csinálja, ennyi - prüszköltem. |
Miután remekül kitárgyalta magában a helyzetet, ismét a kancára nézett. Nem volt valami nagy társasági lény egészen elszokott attól, hogy másokkal értelmes társalgás folytasson. Nem mintha ez annyira hiányzott volna neki. Cometis nagyon jól megvolt a maga kis sötét világában, amit nem értett meg senki. Szinte, senki... És ismét a beszélgető partnerére emelte a tekintetét. Érdekelte, nagyon is érdekelte hogyan tett szert néhány Szellem társra. Ezek ugyanis nem a hűségükről híres teremtmények. Cometis felnézett az égre, ahol felhők gyülekezte az egyre halványuló Nap előtt. Elégedetten bólintott, jelezve, hogy jó irányban történnek a változások. És minél borúsabb az ég, ő annál jobban érezte magát a bőrében. Mikor a kanca, bejelentette, hogy indulniuk kéne, félredöntött fejjel hallgatta, majd néhány méterrel lemaradva mögötte, követte. Fejét felszegte, mintha nagyon is várná az eső eljövetelét. Pedig irtózott a víztől, általában... ~ Sötétség. Vihar. Káosz. Az elemek összecsapása. Mennyi mágia lehetne ebben. A vicces az, hogy egy cseppnyi sincs benne ~ állapította meg magában. Időközben társa galoppozva hagyta le ő pedig elvből nem futott utána. Végül is semmi oka nem volt sietségre. A vihar talán még mérföldekre van. Azért arckifejezése elárulta, nincs ellenére egy kis esőzés. Lassan feketés szélű felhők kúsztak az égre, félhomályba burkolva mindent. Comet érzékei kiélesedtek, látása kiválóvá vált. Enyhén hátborzonhgató mosoly jelent meg az arcán. ~ Ha most látna valaki, biztosan őrültnek nézne. De hát, ki mondta, hogy nem vagyok az? És ugyan mit beszélek... hiszen ilyen homályban nem lát senkise! ~ gondolta. A faliget, ami alá a kanca behúzódott, alig néhány méterre esett tőle. Cometis halkan fújt, majd a fák adta védelem körvonalán kívül állt meg. Szél süvített el mellette. Szeme fehérje villogott a sötétben. Pedig nem volt ideges. Halál nyugodtan álldogált. Bár néha maga sem volt tisztávan a saját érzelmeivel. Legyintett oroszláfarkával, tudatva önmagával, hogy lényegtelen. Fényes villám hasította ketté az eget, majd felhangzott a mennydörgés is, néhány perccel utána. Az unikornis szarva felszikrázott, mintha elektromos kisülés szaladt volna át rajta. Comeris nyugodtan tűrte. Míg nem a fehér hókájára hullott egy esőcsepp az elfeketedett égből. - Vihar - sóhajtotta csak úgy magának. Bár elképzelni sem tudta, néhány épelméjű, akik a háta mögött tartózkodnak, mit gondolnak róla. Hogy magát az épelméjűek közé sorolta - e? Már rég nem. Őrült sem volt. Annál sokkalta több... |
Érdeklődve hallgattam a másikat, majd ahogy egy kisebb szél megütötte a testem, lassan felemeltem a fejem és beleszimatoltam a levegőbe. ~ Esőszag, nagyszerű. ~ motyogtam magamban, majd hátat fordítottam a másiknak és elindultam keresni valamilyen menedéket. Ha a másik nem követett, akkor utána szóltam, hátha megváltoztatom a véleményét.
- Én a helyedben jönnék, a víz áldás, de ha a vihar tűzében tombol, akkor átokká válik - mondtam, majd tovább folytattam a fedezék keresést. Először az volt az ötletem, hogy a szirtnél keresek valamilyen kiszögelést, ami alá behúzodhatok, de aztán eszembe jutott, hogy mit mondott Loki arról, hogy mennyire omlás veszélyes most az egész. Ha egy lónak van esélye kimozdítani a sziklákat, akkor egy nagy viharnak biztosan sikerülni fog. ~ Imádom, hogy ilyen tanulékony vagy ~ kuncogott Loki, mire mosolyogva megráztam a fejem.
- Csak szimplán meghallgatom az okosabb szavát - suttogtam alig halhatóan, mert nem akartam még így is tovább növelni Loki egóját. De sajnos meghallotta.
~ Óhohohó, végre beismerted, ez fantasztikus, adnák neked valami ajándékot, csak ugye így a lehetőségeim limitáltak, sajnálom ~ hahotázott, mire csak kirúgtam egyet, hiszen a hangokból Loki szelleme körülbelül mögöttem lehetett. Nem is olyan hosszas keresés után találtam egy kisebb faszigetet, ami biztosan jó menedéket fog nyújtani. Vagyis egy minimális fedettséget biztosan. Még sajnos messze voltunk a céltól, így úgy döntöttem, hogy egy kicsit megmozgatom magamat így vihar előtt és egy ugrással galoppozni kezdtem a célom felé. Előre szegett fejjel szaladtam gyorsan és nagyokat lépve, majd ahogy beértem a fák alá kioldalaztam és így álltam meg.
~ Hát, ez jobb, volt, mint a tegnapi, de hiszem hogy tudsz te jobbat is futni... ~ jegyezte meg az egoista szellemem, de nem reagáltam semmit. Nem azért csináltam, hogy mérje az időmet, hanem azért, hogy kifussam magam. Ezután jólesően lefeküdtem az egyik nagyobb fa alá és mosolyogva konstatáltam hogy a két szellem mint mindig most is véd valamivel, amikor ilyen kiszolgáltatott állapotba vagyok. Patroklos mindig melegen tartott, míg Loki amennyire csak egy szellem tud ilyenkor mellém fekszik és úgy vigyázz rám.
- Köszönöm fiúk - prüszköltem hálásan. |
~ Csapatmunka ~ eltűnődött a szó jelentésén. Sohasem tartozott csapathoz. Shasem tartozott senkihez. Tekintetét egy illanatra gondolatok felhőzték el. ~ Csak azért nem tartozom senkihez, mert nem is akarok ~ nyugtázta magában, mire tekintete ismét kitisztult. Egy fejrázás, hogy az ostoba gondolatokat kizavarja a fejéből. Sohasem mutathat gyengeséget. Soha senkinek. A kétségek pedig mindenképpen gyengeségek közé sorolhatóak. Tekintete egy pillanatra elidőzött a kanca mellett hullámzó különös jelenésre. Biztosra vette volna, hogy egy szellemet lát, csakhogy bosszantotta, az, nem látja teljes valójában. ~ Ez valami trükk? A Nap zzavarta meg a szememet? Vagy... a mágiám már nem a régi? ~ tűnődött el. Kétségek. Újabb kétségek rohanták, meg és igyekeznie kellett, hogy ezek ne látszódjanak meg az ábrázatán. Próbált nem az égre nézni. A kanca szemébe pillantatt, akkor jött rá, hogy amaz még be sem mutatkozott neki. Oroszlánfarkával halkan suhintott a háta mögött. ~ A neveknek nincs jelentősségük. És bármikor megváltozhatnak ~ gondolta. Legszívesebben figyelmen kívül hagyta volna a Szellem gúnyos megjegyzéseit, azonban végül mégis felelt rájuk. - Hmmm... Hogy miről tudok még? Sok mindenről. Szellemekről, Démonokról, Szeminarya pusztulásáról. Életről és halálról - felelte gonoszkás mosoly kíséretében. Szinte készségesen csillant meg hosszú, hegyes szarván a napfény. Ezeket a szavakat hangosan mondta ki. Azt akarta, hogy mindenki hllja, és megértse őket, akik a közelben tartózkodtak. Kíváncsian nézett maga elé, milyen hatást vált ki bejelentése a kancából, már ha kiváltott bármilyet. Tekintetét kényszeredetten ismét az ég felé fordította, mintha várna valamire. Bár Mendax megjeenéséről már rég lemondott... ~ Vihar előtti csend? ~ kérdezte magától, és tudata mélyén válaszolt is erre: ~ Meglehet ~ Hogy bolond - e, aki saját magával társalog? Talán. De Comet már rg nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Úgy sem hallja senki... |
~ Óh, fekete unikornis, ez nem szerencse, hanem csapatmunka és hatalom. ~ nevetett fel sötéten Loki, mire felvontam a szemöldökömet. Nem tudtam, hogy mire felelte ezt a szellem, de az biztos, hogy ha így megy tovább ez az egész, akkor a végén azt se tudom, hogy mit ki mond és mikor.
~ Nézzenek oda, még sem olyan komor és csendes, mint ahogy azt gondoltam. Ez kecsegtető, milyen kár, hogy ez viszont nem csak rajtam múlik ~ mondta Loki, mire én megráztam a sörényemet.
- Ismered a szabályaimat, nem pazaroljuk az erőtöket, ha nem muszáj - mondtam, majd újra a ménre figyeltem. Jobban mondva félig rá, félig Lokira.
~ Milyen érdekes, hogy nincs megzavarodva a hangomtól. Ezek szerint tud a szellemekről. Vajon miről tud még? ~ kezdett Loki hangja egyre gonoszabbá változni, mire csak figyelmeztetően felmordultam. Ja fogja és a saját idiótasága miatt felingerli ezt a lovat, akkor én fogom megszívnia levét, jobb, hogyha most vissza fogja magát, még mielőtt én csitíttatom el. Fülemet előre szegezve figyeltem, ahogy a másik egyre közelebb jött, de fenyegetésnek nem mutatta nyomát, így én se viselkedtem agresszívan. Türelmesen néztem, majd pedig felnéztem az égre. Semmi vihar, semmi szél, gyanúsan szép volt a mai nap, már pedig én nem szerettem a csendet és a nyugalmat. A legnagyobb viharok előtt mindig szépen virágzik minden, aztán amikor nem számítasz rá, jön a ráadás és a villámok, amik kegyetlenül abba csapnak, amibe csak akarnak. Valami közeledik, már pedig se a szellemek, se én nem vagyok rajongója a meglepetéseknek, még akkor sem, ha azok jók. |
Cometis közelebb érve már nem csak a két Szellem jelenlétét érezte tisztán. Az arcán továbbra is félmosoly látszott, miközben az egyik Szellem magyarázott neki. Megszokta már ahogyan az elméjében suttognak, néha még így is válaszolt nekik. ~ Hmm... Valaki nagyon jól érzi magát... Csak nem szerencsébnk volt korábban is? ~ kérdezte ugyancsak telepátiával az unikornis. Egy felvont szemöldök, ennyi volt mindössze a pimaszság jutalma. Cometis nem az a fajta, akit néhány gúnyos megjegyzéssel meg lehet futamítani. Viszont annál jobban érdekelte a kanca, akihez két Szellem is kötötte magát. A legtöbb ló menekül a Szellemektől. Meg tőle is. De ez egyiket sem tette. Nem volt baja egy kis kurázsival, amíg az illető tudja merre hány lépés... Olyan két métere tőle megálltam, és megszemléltem kivel akadtam össze. ~ Talán nem is baj, hogy Mendax nem jött el. Érdekes ez a helyzet már így is ~ gondolta Comet. Bizonyára elmosolyodott volna, ha ez nem történt volna vele már mg pár perce. ~ Az előbbi. Nekem itt nincs mitől tartanom ~ felelte telepatikusan. Egy idő után a pimasz Szellemek is abbahagyják, ezt tapasztalatból tudja. ~ Azokkal, akik feljebbvalónak hiszik magukat nálam, én is pimasz vagyok ~ nyugtázta gondolatban, és a kancához intézte szavait. - Cometis vagyok. A sötét gyógyító, ha úgy tetszik. És benned kit tisztelhetek? - a szokásosnál udvariasabban viselkedett, de szavaiból még mindig elő lehetett hallani egy cseppnyi gyúnyt. Hiába, megszokás... - Köszönöm a jellemzésemet. Talán megfogadom a hallottakat - mondta a következő szavak után. Sok mindennek leírták már... Jelezve, hogy egyáltalán nem ideges, még tett néhány lépést közelebb. Közben az eget kémlelte, hátha mégis megpillantja Mendax - ot a hollót. De sehol senki. Csak a szemét nyírta ki rendesen. ~ Ha rajtam múlna, már nem lenne Nap ~ gondolta morogva, miközben fekete pöttyyök táncoltak a szeme előtt. |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
