|
Témaindító hozzászólás
|
2015.04.28. 20:53 - |
Kyron + Noctis + Radioactive
* Zárt játék*
|
[12-1]
 Örömmel nyugtáztam, hogy megjelenésem valamiféle hatást fejtett ki a jelenlévőkből. Azt nem tudtam volna megmondani, melyikük rémült meg a legjobban, mindenesetre úgy tűnt, a legtbbjüket kiugrasztotta a nem létező nadrágjukból. A hüllőszerű vigyor, mely a képemen látszott továbbra sem tűnt el onnan. Felsőbbrendű arckifejezést ölve néztem végig a társaságon. Szinte éreztem azok érzéseit, tanácstalanságát. A szívükben eluralkodó káoszt. És ezt mindennél jobban szerettem látni, érezni, és magamba szívni. Ez egy Démon lételeme. Én pedig Démon vagyok a javából. Úgy döntöttem egy kicsit elszórakozom a társaságon. Szememben erőszakos szikra csillant, mint a farkaséban, mikor áldozatát már sarokba szorította.
- Micsoda gyűlés ez itt? - kérdeztem vészjósló hangon. Elegáns léptekkel lejjebb igyekeztem a sziklán. Nem óvatoskodtam, hiszen egy Démon képtelen leesni, és még kevésbé meghalni. Valahol a szirt közepénél megálltam, és vártam. Tekintetem az égnek szegeztem, miközben az általam keltett tornábó tombolt körülöttem, lassan felhők lepték el a tiszta égboltot. Egy szempillantás alatt eltűntem, puha homokká omlott össze anyagtalan valóm.
Egy pillantással később Kyron mellett termettem. Néhány vészjósló szót suttogtam a zöldike fülébe, közben egy percre sem halványodott el a vigyor ajkaimon. - Csak nem félsz? Átérzem a félelmed! Mondd csak hiszel benem? - súgtam. Még jóformán alakot sem öltöttem, máris újra atomjaimra zuhantam szét. Hamarosan Noctis mellett tűntem fel.
- Nos? És te, helyes kis kanca? - kérdeztem tőle, hangosabban mint kihívőjától. - Monnd csak: mit érzel most? Haragot, mert nem te irányítod a heyzetet? Azt hiszed mindenkinél hatalmasabb vagy? - egészen közel hajoltam hozzá, hogy a szavakat egyenesen a fülébe tudjam súgni. - Ellent kell mondanom neked: még te sem vagy legyőzhetetlen!
Lenge léptekkel masíroztam oda a harmadik jelenlévőhöz, Radioactve - hez. - És te? Vajon te miért vagy itt? Eddig tudomást sem vettek rólad a többiek? Milyen sajnálatos dolog - a szemem villant egyet. - De ne aggódj. Hamás, nem, én majd odafigyelek rád!
Ördögi kacaj kíséretében ismét eltűntem, és legközelebb a szikla tetjén jelentem meg. Kaozikus vihar tombolt mögöttem. Elktromos szag keringett a levegőben, én pedig leereszkedően néztem végig az alattam, a vízesésnél állókon. Éreztem, én vagyok az, aki a helyzetet uralja.
|
 Kyron nagyon szívesen folytata volna ellenfele sértegetését. Legalábbis jóval szívesebben, mintsem, hogy megküzdjön vele. De még megküzdeni is szívesebben küzdött volna meg vele, mintsem, hogy lássa, azt ami ezután következett. És ha egy sötét fenyvest rémisztőnek talált, akkor ettől a látványtól Kyronnak egyenesen felállt a szőr a hátán. Egy ló állt a szirt kiszögellésén. Fekete, mint az éjszaka, és szőrét neonzöld fontok tarkították. Szeme felemás volt, egyik sárga, míg a másik fátyolos kék. A félelmemre csak rátett egy lapáttal, hogy ördögien nevetett, valamint sötét felhők gyülekeztek a feje fölé. ~ A francba. Ki ez a ló? És mit akar? ~ annyi számomra is tiszta volt, hogy valószínűleg egy Démon lehetett. Nem a nagyhatalmú Démonok közül való, hanem valami ismeretlenebb fajta, de még így is veszélyesebb volt, mint a jelenlévők összessége. Kyron úgy érezte, a hideg szaladgál a testén. - Ki... ki... ki... ez? - nyögtem ki, miközben szememét végig a jelenésen tartotta. Tudta, hogy a hangja remeg, de nem tudott vele mit tenni. Csak meredt az ismeretlen lényre, míg Noctis ki nem ejtette a nevét. Mintha álomból, vagy transzból ébredt volna, Kyron megrázta a fejét. Végtére is ő egy mén, akiknek nem kellene úgy viselkednie mint egy ijedt kiscsikónak. Valami nagyon diplomatikus kérdést akart feltenni, de helyette valami olyasmit sikerült kinyögnie: - Mit keres... itt... ő? - szóval egy nyelvtanileg teljesen értelmes mondatot. A többiek arcát nem látta, mivel továbbra is meredten nézte a Cerbetornak nevezett Démont, de volt egy olyan érzése, hogy ők is olyan idétlen, rémült képet vágnak, akárcsak ő. |
 Erőltelett nevetés szakadt fel belőlem, bár Kyron "beszólását" - ha lehet egyáltalán annak nevezni - így is röhejesnek találtam. - Készen állok. Bár ugyanezt én is kérdezhetném - jegyeztem meg kimérten, de közben a szemem villogott, elárulva, hogy valójában ideges vagyok. ~ Vajon Kyron észrevette? ~ tűnődtem. ~ Talán azt hiszi tőle rémültem meg? ~ nem nagyon értettem, miért ilyen apróságokon kezdtem el gondolkozni. Sokkalta fontosabb teendőim is voltak. Például a földbe tiporni egy szerencsétlen csikót...
Szél kapott a sörényembe. Ezt annak tulajdonítottam, hogy ideges lelki állapotom miatt feltámadt a szél. Csak azt furcsálltam, miért nem villámlott, vagy mennydörgött, ahogyan általában szokott. Ekkor vettem észre, hogy yron valahová felfelé mered kiguvadt szemekkel, mintha Szellemet látna. Éppen egy epés megjegyzést akartam tenni a rémült kinézetére, miközben tekintetem követte az övét, és megláttam...
A ló fenn állt, egy magasabb szirten. Sörénye és farka tekergett körülötte, kisebbfajta tornádó támadt körülötte. Önkénytelenül hátráltam egy lépést, még mielőtt felfoghattam volna mit is teszek. Egy pillanattal később már megkeményített pillantással méregettem a jövevényt. Olyan ismerősnek tűnt. Ősinek, hatalmasnak, és kiszámíthatatlannak.
- Cerbetor - szűrtem a fogaim között a szót. Egy Démon. Ugyan nem a leghíresebbek közül való, de mégiscsak egy ősi hatalom. Ami nem jelenik meg akárkinek. Most mégi itt volt. ~ Bonyolódik a helyzet ~ gondoltam.
|
 Mintha valaki figyelt volna minket.. Nem hogyan kerülne ide? De még biközben ezt a mondatot játszom le a fejemben feláll a szőr a hátamon. Csak észre ne vegyék. Ebben sem volt szerencsém: mindketten engem néznek kidülett szemekkel mint aki megilyedt. Mi az? - kérdezem de nem érkezik válasz. tényleg figyeltek, de ki? Talán egy farkasfalka. Az nem lenne jó, nem vagyok gyors. Akkor mondjuk cunami!! Hogy a fenébe lenne it cunami? Márcsak a saját nyugtatásomra találtam ki ezeket, mert gyáva voltam megfordulni, hogy megnézzem: Mi olyan érdekes? Inkább ilyesztő. Próbálom összerákni, hogy mi lehet ott társaim szeme tükröződéséből. Ezzel nem megyek sokra! Hát nem is mentem. Annyit tudtam csupán kiszedni belőle, hogy valami ló méretű fekete alak áll mögöttem. Még a leheletét is érzem! Mostmár kezdte furdalni az oldalamat, hogy mi is áll ott mögöttém. Tettem előre kettő elég nagyra sikredett lépést és megfordultam... Valásággal megdermedtem a látványtól. |
~ Káosz. Bizonytalanság. Reményvesztettség. Bátorság. ~ az érzelmek felhője szinte vonzott. A Svarra ménes területéről érkeztek ezek mind. Egyetlen helyről... s ez volt, ami felkeltette a figyelmemet. Egy ősi Démon figyelmét. Na jó, nem olyan ősi, de mindenképpen Démon. Elindultam a maga kis világából. Na jó, ez sem kifejezetten az én világom volt, de egy hely, ahol magam lehettem. Egy hely, Szeminarya határain túl. Ott, ahol élő ló patája még nem érintette a földet. Névtelen birodalom. Mely hemzseg a magam fajta sötét lényektől. Széles, és cseppet hátborzongató mosolyra húztam a számat. Felemás szemeim kísértetiesen villogtak. Lassan darabjaira omlott a testem, és megjelentem, egy egészen másik helyen, és valóságban. Rögtön felfogtam a helyzet fontosságát.
Egy szirt tetjén értem földet. Alattam eldugott völgy terült el vízeséssel "díszítve". Pontosan tudtam hol kötöttem ki, habár élőben még sohasem jártam erre. A ménesvezér is itt volt, valamint mg néhány ló. Harcolni készültek, tiszta sor. Felkacagtam, hogy szrevegyenek, talán egy kicsit hangosabbra sikerült a kelleténél. A sörényem és farkam mimi orkánként keringett körülöttem. Számra még szélesebb mosoly kúszott, már ha ez egyáltalán lehtséges...
És kíváncsi voltam, mit reagálnak a közeledtemre... Vagy, hogy egyáltalán tudják - e, ki vagyok én. Nem tartoztam ugyanis a legismertebb Démonok közé, viszont elvártam, hogy tiszteljenek. Azért, ami vagyok. |
Kyron lenézett a völgybe annak széléről. A háttérben halkan csobogott a vízesés vize. Néhány ló lézengett a környéken. Érezte, ahogyan az idegszálai megfeszülnek, majd elernyednek ismét. Könnyednek, és magabiztosnak kellett látszania. De inkább szánalmasnak hathatott, ahogy ott toporgott egy helyben, mintha... Mintha nem is tudná mit akar valójában... ~ Keménynek kell látszanom. Keménynek, és magabiztosnak... Akkor győzni fogok ~ de gondolatai még saját maga számára is üresen csengtek. Már most megalázottnak érezte magát. Főleg, miután Noctis végigmérte. Eléggé lekicsinylőn. Nagyon is lekicsinylőn. Igyekeezett lazán levonulni a felázott domboldalon. Na persze sikerült majdnem orra bknia. Tény, és való, hogy ha a sáros talaj kifog rajta, akkor ronggyá fogják verni egy ilyen küzdelemben. Egy olyan küzdelemben, amit még csak nem is látott eddig. - Készen állsz a vesztésre? - vetette oda ellenfelének. Magabiztosan akarta kimondani ezeket a szavakat, de ismét csak szánalmasra sikerült. Aztán Noctistól nem messze meglátott egy ugyan csak mintás egyedet. Radioactive. Idezte fel a nevét. Jó névmemóriája volt, habár a szóban forgó ló nem tartozott kifejezetten a baráti köréhez. Jó, ha valaha pár szót váltottak egymással. Az a gondolat viszont nem derítette fel, hogy a küzdelem mellé nézőközönség is járt. Általában kedvelte a tömeget, sőt, nélküle elveszettnek érezte magát. De ezúttal más volt a helyzet. - Szia! - köszönt Radioactive - nek. Noctist nem mltatta köszönésre. Közben pedig állati ideges volt. Szinte érezte, ahogyan kövér izzadtságcseppek folynak végig az oldalán. ~ Csak nyugalom öregem, csak nyugalom... ~ nyugtatta saját magát... |
A gondolatok úgy keringtek az elmémben, mint kerge pillangók a tavaszi virágok körül. Közben pedig egy halk, de kitartó hangocska az üvöltötte a fejemben. ~ A francba! Ebből nem jöhetek ki jól! ~ Akár nyerek, akár veszítek (bár ez utóbbi elég valószínűllennek tűnt) a ménsnek kétségei lesznek a dolog felől. Ők nem látták az előzményeket. Létezhet, hogy túlreagáltam? Nagyon túlreagáltam? Talán csak egy kis nevelésre lett volna szüksége annak a Kyron csikónak? Mostmár mindegy... Halkan fújtam... Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem a völgyben bóklászó néhány lovat. Kevesen voltak, de egyikük még meg is szlított. Testtartásom azonnal megváltozott, csüggedt, és tétovázó lóból egyszeriben magabiztos vezér lett. A gyengeség nem megesngedett a nép előtt. Nekik én vagyok a példakép. Nem pedig valami maában tépelődő, depressziós lovacska. - Üdvözöllek! - köszöntöttem a megszólítómat, és mosoly kúszott az arcomra, habár ez nem volt őszinte. Ideges mosoly volt. Vajon a többiek mit gondolnak erről az egészről? Vagy még nem terjedt el a küzdelem híre? Még ez is lehervadt kissé rémisztő képemről, mikor az ellenfelem is befutott. Úgy láttam már elveve megaláztatáshoz készült, több sár borította, mint engem... |
Szinte megállt a szívverésem, ott állt előttem Kyron. Talán igazak voltak a pletykák miszerint Kyron kihívta Noctist. Hirtelen beeugrik egy igen felkavaró dolog. Itt fognak csatározni? Hát ez kész katasztrófa! Nincssok kedvem ( mondhatni semennyi ) végignézni egy harcot amiben ( a vezérkancánk egy nála egy évvel fiatalabb ménnel ) élet halálra küztenek egy egyértelműen kiegyenítetlen meccsben. Eléggé nyomasztó dolog lehet. És eléggényomasztó nekem is így Kyron előtt álni. Az égbolt szűrkesége elrelyti zavaromat amiért most még hálás is vagyok. Nem merek határozottan a szemébe nézni. Gyáva nyúl! - üvölti bennem egy kiálhatatlan hang. A távolba tűzöm a tekintetemet. Az egyik szikla tetelyén méltóságteljesen áll egy kecses ló. Megfeletkezve Kyronról elképedten és mármár lemondóan egy nevet suttogok. - Noctis! |
Kyron úgy érezte magát,, mint akit halálra ítéltek. Bár igazság szerint talán nem is járt olyan messzire a valóságtól. Elvégre egy ménesvezérrel készül harcolni! Ez már nem csak olyan csikó szintú verekedés, ahol legfeljebb egy - két horzsolást szerezhet a ló. Ez vrre menő küzdelem. ~ Győzni fogok, győzni fogok! ~ ismételgette magában patáinak koppanásáak ütemére. Tudta, hogy az önbizalom a kulcs. Ha van önbizalma, van mersze harcolni. Ha van bátorsága harcolni, akkor akár nyerhet is. Ha nyer, ménesvezér lesz belőle. Kyront szinte megrészegítette a gondolatat. Talán ha nyerne ménesvezér lehetne, és akkor bebizonyítaná apjának, hogy ő nem csak egy béna kiscsikó. Ő egy hős. Egy harcos. ~ Egy senki! ~ kiáltott fel benne valami. Patái kicsúsztak a teste alól, és kis hilyán remülve tette meg az utat a vízeséshez. Féltérdre ereszkedve állt meg. Hasa alját beborította a sár. Úgy érezte kinevetik, pedig nem volt a közelben senki. Gyorsan felállt ismét. Szinte reménykedett benne, hogy mikor a Skíta vízeséshez ér, nem lesz ott senki. Sajnos csalódnia kellett... |
Félelem, méltóság... A két érzelem élet halál harcot vívott az elmémben, miközbben próbáltam az ösvényre koncentrálni. A vízesés felé vezető utat elöntötte a víz, ezért az egész egy hatalmas sártengernek tűnt. Ráadásul kishilyán a szél is lefújt a térképről. Úgy hittem, sohasem érek oda. ~ Még szerencse, hogy a kelleténél sokkal hamarabb elindultam ~ gondoltam. Még a végén gyávának bélyegeznének, hogy nem merek kiállni egy Kyron szintű kis mitugrász ellen. Már pedig ez egy ménesvezér esetében nem ad túl sok plusz követőt. Féloldalasan lesszánkáztam egy kisebb völgybe. Mondhatni hátsón csúsztam, legalábbis közel álltam hozzá. A végén olyan saras lettem, hogy szirintem tulajdon fivérem sem ismerne rám a sok mocsok alatt. ~ Seymoor. ~ gondoltam lemondóan. ~ Akármilyen nagy harcos is, mindig elvállalja a bkítő szerepét. Bárcsak meg tudná oldani ezt az eszement kihívásos dolgot is! ~ foházkodtam. De a bátyám nem tartózkodott a közelben. Legszívesebben hagytam volna a csudába a dolgot. Hiszen elég ellentét van köztünk, és a többi ménes között, nem kell még belviszályt is szítani. De én nem táncolhattam vissza. A vízesés egy sziklafalakkal körülvett völgyben helyeszkedett el. A kövek közül páfrányok nyújtózkodtak elő. Vetélytársamat nem láttam sehol. Reméltem, meggondolta magát a küzdelmet illetően, én legalábbis nem emlegetném fel újra a dolgot. Sóhajtottam, és leengedtem saras fejemet. |
Egy tök jó kis hűs szellős téli napon ugyebár mindenki szeret egyet sétálni? Hát én is így vagyok vele... Lucas és Enobaria is el fog jönni a vízeséshez. Habár mondtak olyanokat, hogy ma ne menjünk oda, mert nem biztonságos. Nem hiszem én azt... nem ismeri más nép azt a helyet, biztos megint valami éppen szárnyra kellt pletyka mint a múltkor az, hogy Kyron megint megkísérellte a határon átkelést. Vagy az tényleg igaz volt? Hát elég hihetőnek bizonyult amikor Lucas és Enobaria elmesélte nekem. Éppen amikor befejeztem a gondolatmenetem nagyon erős szél támadt. A sörényemet a szemem elé fújta a szél. Állj már el te bolond szél! Nem kellesz nekem! Lehajtott fejjel törtem magam előtt a szelet. Olyan tíz perce baktathattam már amikor már nem fújt a szél. Ilyen lesz az egész napom? Egyszer nyugi máskor süvít. Amikor már tudom, hogy lassan oda kellene érnem a vízeséshez elkezdtem aggódni rajta, hogy mennyi időt veszíthettem. Vajon a srácok mennyi ideje várhatnak már rám? Vagy ők is csúszni fognak a szél miatt? Remélem nem haragudnak meg rám nagyon ha sokat kések. Talán el sem jönnek... Ez utóbbira alig merek gondolni, még sosem hagytak cserben. Nem! Túl sokat gondolkozok! Le kell állítanom az agyamat! |
Kyron + Noctis + Radioactive
* Zárt játék*
|
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
